Kattints a termékre, ha szeretnéd megvásárolni!
Nagyon sokáig ki tudjátok majd használni. Az újszülött szűkítő a baba méretétől függően kb. 3 hónapos korig meg tudja könnyíteni a fürdetéseket.
Ez az, amit minden élethelyzetben használni tudsz: bukizás, szopizás, napellenző, takaró...majd egyszer csak portörlő lesz mindből.
A fülcimpa törlésére, és NEM A HALLÓJÁRAT tisztítására való. Emellett az első napokban remek segítség a köldökcsonk ápolásához.
Lekerekített végű, éles, ezáltal könnyen és biztonságosan levághatók az apró kis körmöcskék.
Mindenkit óva intek a mérleg mindennapos használatától (ha nem orvosi tanácsra történik), de vannak szülők, köztük én is, akik szeretik picit gyakrabban mérni a babáikat, mint a kötelező védőnői vizitek.
Gyermekorvosi vagy védőnői rendelőben, utazás során, rokonoknál, sőt már a kórházban is szükséged lesz az eldobható pelenkázó alátétre.
Már újszülött kortól nagyon fontos a fényvédelem. Ennek egyik pillére a fényvédőkrém, a másik pedig, hogy védjük a kisbabánkat a napsugárzástól, soha ne érje a bőrüket közvetlenül a Nap.
A kisfiam születése óta a Bioderma Atoderm fürdetőolajat használjuk. Nem szárítja a babák bőrét és nem okoz szem irritációt sem.
Nem érdemes nagyobb összeget kiadni a vízhőmérőre, de az első hónapokban segítség lehet a szülőknek. Később pedig szuper játék a babáknak.
Több márkát is kipróbáltunk az elején, de nekünk csak a Pampers vált be. Időre született újszülötteknek az 1-es méret a megfelelő.
Ezt akkor használjuk, amikor egy kis intenzívebb hidratálás szükséges.
Szerintem érdemes beszerezni néhány szebb textil pelust is, melyek a sima textil pelushoz hasonlóan nagyon sokoldalúan felhasználhatóak.
Bepállásra hajlamos babahajlatok ápolásához nagyon hatékonyan használható.
Az első kis fogak kibújásától fontos a szájhigiéne. Fontos a napi rutin részévé tenni a fogmosást.
Fontos, hogy pihe-puha, jó nedvszívó képességű törölközőt válasszunk. Nekünk ez a típus bevált.
A kisbabák hajlataiban jól használható, a felesleges nedvességet felszívja és megóvja a bőrüket a kipirosodástól.
Én személy szerint a makacs ragadós kakit mindig szerettem inkább lemosni a kisbabám popsijáról, de egy "sima" peluscseréhez nagyon hasznos.
Ezt pedig minden pelenkacserénél. Nagyon jól hidratálja a kipirosodott babapopsit.
A babák hajhosszától függ, hogy mikor lesz rá szükség először. A kisfiamnak szinte születése óta fésülni kellett a haját.
Utazások, séták alkalmával praktikusan elfér benne minden, ami egy gyors pelus cseréhez szükséges.
A család minden tagja ezt a márkát használja fogorvosi javaslat alapján, ezért nagyon megörültem, hogy babáknak való is elérhető.